Turizmus

Szent Anna Kápolna
Útszéli kereszt

Római katolikus templom, parókia

A műemléki egyhajós templom eredete a középkorba nyúlik vissza. Jelenlegi barokk formáját az 1777-es átépítésekor kapta. A kóruson található a templom orgonája. A boltíves mennyezeten és az oldalfalakon található festményeit az 1900-as évek elején készítették, újrafestésüket pedig 1985-ben végezték restaurátorok. A főoltárképen a templom védőszentje - Gyümölcsoltó Boldogasszony látható, jobb oldalán Jézus Szíve-, bal oldalán Mária Szíve-szobor áll
A templomot feltehetően egy középkori eredetű kőfal veszi körül, melynek az északi oldalába épült a Gedeon család kriptája. A templomhoz tartozó plébánia 2002-ben lett felújítva. Ekkor egy új faragott kapu is készült, mely csodálatos látványt jelent a szomszédos felújított Szent Imre térrel, és az ott található frissen restaurált Szent János szoborral.

Református templom

Református Egyház
3768 Hidvégardó, Tornai út 11. sz.
Lelkész: Meleg Attila
Lelkészi hivatal címe: 3765 Komjáti, Petőfi S. út 34.
Tel.: +36 48 452 044.

A református templom 1794-97 között épült, déli homlokzata előtt tornyocskával. 1834-es leégése után 1837-ben felújították. A tornya 15 méter magas, tetején egy bádogkakas látható. Legutóbbi külső és belső nagyfelújítása 2000-2001-es években volt, amikor elnyerte jelenlegi szép formáját. A szószék koronája 19. századi lehet, mely a templom legősibb - máig látható - eleme.

Gedeon-kastély

A község legnagyobb nevezetessége a műemléki védettségű Gedeon-kastély, melynek felújítása és faluházzá alakítása 2000-ben fejeződött be. Ez a kastély 1700-1770 körül épülhetett copf stílusban, mely 6 szobából áll. A legnagyobb terme a kiállításoknak és tanácskozásoknak ad otthont. A kúria udvarán található egy régi pince és a 2000-ben felépült Kézművesház. Itt található még a piknikező hely és a szabadtéri színpad, mely évenként visszatérő kulturális rendezvényeknek ad helyet.

Papp-kúria

A település másik nagyobb műemléki jellegű építménye a Papp-kúria, mely 1830-ban épült klasszicista stílusban. Jelenleg ez az épület ad otthont a kétszáz adagos konyhának és étteremnek. Udvarában található park átépítése is megtörtént, mely kellemes kikapcsolódást nyújt minden korosztály számára.

Millenniumi tér

A falu orsóalakú központjában, a templomtól északra található a 2001-ben felavatott csodálatos Millenniumi tér. Itt látható a 2001-ben újrafaragott Szentháromság-szobor, valamint az I. és II. világháborúban elesett hősök emlékműve. A tér alsó részét 12 oszlopfő övezi, mely honfoglalástól napjainkig egy-egy évszázadnak állít emléket - feltüntetve az adott évszázad helyi és országos jelentőségű történelmi eseményeinek évszámait. A tér imént bemutatott - nevét hűen tükröző - látványa a kőből faragott talapzatú zászlótartókkal, és a teret szegélyező patakparti virágágyásokkal, méltán lett a Bódva-völgy egyik legszebb köztere.

Szent Imre tér

A templomtól délre található a Szent Imre tér. Ezen a téren egy kőből faragott kereszt, valamint Nepumuki Szent János öntöttvas szobra áll a burkolt sétány két végén. E teret 2002-ben újították fel, és a parkban a fák alatt fapadokat állítottak a régmúlt emlékei szerint, így az arra járók meg tudnak ismét pihenni, elbeszélgetni.

Építészeti emlékek, népi lakóházak

A faluban szebbnél szebb építészeti emlékek, népi lakóházak találhatók. Van több olyan ház is a faluközpontban, melyet az 1910-es években építettek, és még ma is áll.

A településen, illetve annak határában több kereszt és kápolna is található a múlt század elejéről, melyeket az utóbbi években újítottak fel. A falu temetőjében található harangláb, melyet 1998-ban állítottak fel a felső-tiszavidéki hagyományokat visszaidéző fafaragással díszítve akác oszlopfőit. Öntvény harangja 15,75 kilogramos, mely az elhunytak lelki üdvéért kondul meg időről-időre.

Szikla képződmény
A temető szomszédságában található egy ősrégi sziklaképződmény, mely védett geológiai feltárásként van nyilvántartva.

Szabadidő, sport- és hobbyturizmus

A községben 50 évre tekint vissza a Sportegyesület, melynek labdarúgó szakosztálya a területi bajnokságban szerepel. Az ardói futballpálya az utóbbi időben megyei színvonalúvá fejlődött.

Túrák a községből
Az Országos Piros Túra útvonala a község déli határában halad Aggtelek irányából a Cserehát felé. A község területén szép túrák tehetők az Alsó-hegyre és a Tornai-dombság magaslataira (Szent János-kő, Nagy-kő)

Képek a településről
© 2005 - 2024 Minden jog fenntartva! Me-NET Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.